Digitális magány
Fények villannak, képernyők ragyognak,
szívek, lájkok egymásra halmozódnak.
Ezer kapcsolat — de mind csak látszat,
az ember lelke közben fázva várhat.
Üzenetek jönnek, válaszok mennek,
de nincs már csend, se mély szó halkan.
Az arcok mögött nincsen jelenlét,
csupán digitális emlék s emlékkép.
Keresünk valakit — de csak jelet lelünk,
egy képet, sort, s közben elveszünk.
A háló fon, és húz a mélybe minket,
ahol már nem halljuk saját szívünk ritmusát sem, csak a gépek.
